Sok a kérdőjel a Fidesz uniós frakcióalakítási tervei körül
Szombaton Varsóban jobboldali, populista pártok európai találkozója lesz, amelyen részt vesz a Fidesz is – az esemény célja azonban még nem világos.
Szombaton Varsóban jobboldali, populista pártok európai találkozója lesz, amelyen részt vesz a Fidesz is – az esemény célja azonban még nem világos.
Az Európai Parlament két bizottsága azt javasolja, hogy a nemi alapú internetes erőszak legyen önállóan szabályozott bűncselekmény az egész Európai Unióban. A jogszabály előkészítésére már ígéretet tett az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Központi Bank igazgatóságának korábbi tagjánál, Ilmārs Rimšēvičsnél vetődtek fel vesztegetési vádak, az Európai Bíróság lehetővé tette, hogy folytatódjon a tagállami nyomozás.
Egyelőre visszavonta az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa az “Irányelvek a befogadó kommunikációról” című dokumentumot, amelynek egyes mondatai, példázatai komoly felháborodást váltottak ki.
Hétvégére várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az első adatokat arról, hogy a meglévő oltások védenek-e az omikron variánstól. Többek között erről is beszélt az Európai Parlamentben Emer Cooke, az ügynökség vezetője. Azt is bejelentette, hogy néhány héten belül forgalmazásra ajánlja az ötödik Covid–19 elleni vakcinát, a Novavax cég fejlesztését.
Az előző kancellár, Angela Merkel fékezte, hogy előre lehessen lépni a demokrácia ügyében. Ám most végleg megszűnt ez az akadályozó tényező. Így látja a helyzetet Guy Verhofstadt, EP-képviselő, volt belga miniszterelnök, aki sokáig ellátta a liberális frakció vezetői teendőit Strasbourgban.
Megkezdődött az újabb Magyarországról szóló európai parlamenti állásfoglalás előkészítése, amelyben az elmúlt három év fejleményeit és azok értékelését foglalják össze.
Thierry Breton uniós biztos bejelentette, a bizottság jövőre előterjeszti az Európai Unió egészére érvényes médiaszabályozásról szóló törvényjavaslatát.
Az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó szabadsága és a korrupció okozza a legnagyobb problémát Magyarországon – áll a legújabb jelentésben, amely az Európai Parlamentben készült.
Timothy Garton Ash brit történész, az Oxfordi Egyetem európai tanulmányokkal foglalkozó professzora évtizedek óta kutatja Közép-Európa történetét. 2005-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. A hvg360-nak adott interjúban elmondta miért gondolja úgy, hogy Európa 10 éve visszafelé halad és miért lát mégis lehetőséget a félig lebontott kelet-európai demokráciák restaurációjára.
Boris Johnson levele után visszavonták a britek meghívását a francia kezdeményezésű uniós egyeztetésre, a brit-francia ellentétet tovább mélyítette a migrációs krízis.
Nem tetszett az első poszt-EU-s év a szigetország lakóinak, fele annyian sem tartják jónak a kilépést, mint 2021 elején.
"Tovább kell lépni az európai szövetségi állam felé" – fogalmaz a három német kormánypárt nyilatkozata. Varsó és Budapest várhatóan megvétózza ezt a törekvést – írja a brüsszeli Politico.
Az összegből csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat vehetünk, illetve a járvány alatti túlmunka kifizetését is támogatja az EU.
Azonnali döntéseket hoznak a kormányok, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon alacsony az átoltottság Afrikában.
Cseppet sem rutinkérdés, hogy ki lesz januárban az olaszok következő államfője, mert az nagyjából pont úgy meghatározza Európa jövőjét, mint a szeptemberben lezajlott német, illetve a jövő tavasszal esedékes francia választás.
Nincs kivétel: minden közép-európai ország a legsúlyosabb minősítést kapta az Európai Unió hetente kiadott, a koronavírus-fertőzés súlyosságát régiónként bemutató térképén.
Ahogy tegnap már előre jeleztük, az Európai Bizottság új utazási szabályok bevezetésére tett javaslatot. A tervek szerint a változtatások január 10-étől lépnek hatályba, és elsősorban az oltatlanok számára jelentenek majd hátrányt.
Az Európai Bizottság új jogszabályokat javasolt a politikai reklámtevékenységekre, a választójogra és a pártfinanszírozásra vonatkozóan. Mindez része a brüsszeli testület demokráciavédő csomagjának.